Dalmata Mentés

Fanta – gazdis

2019.10.25. Fanta gazdis! 🙂

Csodás hírrel szeretnénk jelentkezni, Fanta próbaideje lejárt, így ő is beállhatott a boldog gazdis kutyák sorába.

A próbaidő alatt folyamatosan tartottuk a kapcsolatot Kittiékkel, sok képet és beszámolót kaptunk, a dalmata fiú jól beilleszkedett a mindennapjaikba, így semmilyen akadályát nem láttuk a végleges örökbefogadásnak. Külön öröm, hogy tegnap lett 3 éves, és ennél szebb ajándékot nem is kaphatott volna születésnapjára!

Fanta 2017 decemberében került egyesületünk gondozásába. Közel 2 év gazdikeresés után őt is megtalálta az álomgazdi, az idei karácsonyt már szerető családi körben töltheti. A gazdik imádják és továbbra is mindent megtesznek, hogy kiegyensúlyozott kutya váljon a kék szemű szépségből. Nagyon szépen haladnak, együtt tanulnak-fejlődnek Fantával:

“Elképesztő eredményeket értünk el a futiban. Megtanulta, hogy ha a másik kutya nem kíváncsi rá, akkor ő is békén hagyja. Nagyon ügyesen ismerkedik a többiekkel, és már együtt bandázik a nagyobbakkal. A kistestű kutyákat inkább el is kerüli, vagy nem érdeklik, mert magas hangon ugatnak, és nem tudnak vele szuper sebességgel rohangálni.
Valamelyik nap nem volt ott a “kis” dog barátnője Penny, szegény elkezdett egyedül rohanni, de senki nem futott vele, és csalódottan nézett vissza hogy miért nem jönnek a többiek. Szerencsénkre viszonylag hamar elfárad, és már volt, hogy lefeküdt a futiban a hasát mutatva, körülötte kutyákkal. 🙂 Folyamatosan megyünk utána, és dicsérjük, amikor jól csinálja a dolgokat. Ha mégis nem kívánatos társaságnak bizonyul valamelyiküknél, érti a jelzést és odébbáll. a séták még mindig nehezek ha feltűnik egy másik kutya, mert nagyon izgatott lesz, de dolgozunk rajta. :)”

Fanta

Fanta

Sok boldogságot kívánunk Nekik!

A gazdijelöltek részletes beszámolóját Fanta adatlapján olvashatjátok: http://www.dalmatamentes.hu/fanta

Több fotó: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/kanok/Fanta/

Dalmata Mentés

Fanta

Fanta


2019.08.28. Fanta próbaidős gazdis!

Nagyon régóta vártunk Fantával együtt erre a pillanatra és most beteljesedett, a kék szemű szépség próbaidőre költözött!

Fanta 2017 decemberében került egyesületünk gondozásába, miután idős gazdái nem bírtak vele, így új gazdát kerestek számára, ahol szintén nem maradhatott, a már ott lévő kutyussal való összeférhetetlensége miatt.
Fanta a neveltetés és a szocializáció hiányából adódóan más kutyákkal problémásan viselkedik, hajlamos az agresszióra, emiatt nem is álltak sorban rá a jelentkezők.

Olyan felelős és határozott gazdát kerestünk számára, aki a szabályok betartatása mellett megmutatja Fantának, milyen egy boldog falka tagja lenni. Kitti és párja Zsolt személyében meg is találtuk az ígéretes gazdijelölteket.
Kittiék nem sajnálták az időt és az energiát, amikor csak tehették jöttek és meglátogatták Fantát több héten keresztül. Kitartásukat, hozzáértésüket és rátermettségüket látva elérkezettnek láttuk az időt, hogy próbaidőre költözhessen hozzájuk a hebrencs dalmata fiú.

Fanta

Fanta

Gazdijelöltjei imádják és mindent megtesznek azért, hogy kiegyensúlyozott kutya váljon az energikus dalmatából. Ősztől kutyaiskolába fognak járni vele, de addig is kérték egy kutyakiképző segítségét, hogy minél hatásosabban kezdjék meg Fanta szocializációját és a családba való beilleszkedését.
Nagyon bízunk benne, hogy továbbra is minden jól fog haladni és a próbaidő letelte után véglegesíthetjük örökbefogadását, mert Fanta igazán megérdemli, hogy most már végleges, szerető otthonban éljen.

Néhány sor gazdijelöltjétől:

“Még mielőtt bementünk volna a lakásba, mentünk egy kört a házsor körül, hogy pisiljen, kakiljon ha kell. Már ott rengeteg inger érte, hiszen vagy 10 kutyát láttunk a környéken, pár gazdi mellett meg is álltunk, ott összeismerkedett a kutyákkal, de hamar arrébb parancsolta őket.
Megmutattuk neki, a fekhelyét meg a játékait és úgy tűnik nagyon tetszenek neki. Azóta is – minden különösebb erőfeszítés nélkül – mindig a fekhelyére vagy a szőnyegre fekszik le aludni. Úgy állapodtunk meg, hogy a kanapéra sem jöhet fel, ezért amikor egyszer felugrott rászóltunk, megértette és azóta sem ment fel. Ha feltette a lábát, akkor is csak simit kért, de rászóltunk és már azt sem csinálja. Nagyon izgalmas volt a vacsoraidőszak. Először mi vacsoráztunk és csak utána adtuk neki oda a vacsoráját. Mikor kipakoltunk az asztalra egyszer bepróbálkozott, hogy ő felugrik és elcsen onnan valamit. Természetesen figyeltünk és nem hagytuk, rászóltunk és az asztal mellé ültettük. Azóta nem próbálkozott levenni onnan semmit, ott ül, néz nagy szemekkel és amikor belátja reménytelen a helyzet, lefekszik a lábunkhoz.

Lefekvéskor bejött utánunk a hálóba, ami neki egy tiltott terület. Határozottan rászóltunk és egyből kiment, megértette, mert azóta se jön be nyitott ajtónál sem, vagy szólunk neki és megáll vagy visszafordul.

Fanta

Fanta

Zsolt elment pár órára, amitől kicsit szomorú lett, egy darabig nézte az ajtót, aztán lefeküdt vagy játszott a játékaival. A fokozatosság jegyében 30 percre én is kimentem az utcára. Az ablak alatt hallgatóztam ugat e esetleg vagy hallok e valamit. Félidőnél bementem az ajtóhoz hallgatózni, akkor egy kis nyöszörgést hallottam. 30 perc után visszamentem, akkor már semmi nem szűrődött ki és hallottam, hogy amikor az ajtót nyitottam, akkor kelt fel. Semmiben nem tett kárt, nagyon jól viselkedett.

Egy nagyon intenzív, de abszolút pozitív héten vagyunk túl. Úgy vesszük észre, hogy Fanta mostanra teljesen beilleszkedett, a megszokott napirend szerint éljük hármasban a mindennapjainkat.
Az elmúlt hét legfontosabb történése természetesen a Helénnel való találkozó volt. Szombaton egy 3 órás konzultációt tartottunk. Ennek keretében megismerte Fantát, felmérte a jellemzőit, minket pedig értékes tanácsokkal és gyakorlatokkal látott el, hogy egyértelműsíteni tudjuk ”Alfa” szerepünket.
Nagyon büszkék vagyunk, hogy már nem szalad ki az ajtón, kontrollálhatóbb séta közben, megtanulta a helyedre parancsot, a keresd játékot és az “ételmegtagadás” feladatot.”

Drukkoljunk együtt Fantának!

Története honlapunkon olvasható: http://www.dalmatamentes.hu/fanta
Több fotó: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/kanok/Fanta/

Dalmata Mentés


2019.06.26. Na ki van a képen? FANTA és a haverok 🙂

Dalmata srácunk hosszú hónapok óta vár egy szerető gazdira ideiglenes befogadójánál, ahol már a kezdetektől remekül kijön társaival, de sajnos, köszönhetően a hiányos kölyök- és fiatalkori szocializációnak, csak bizonyos óvintézkedések mellett játszhat velük. Egyedüli kutyának javasoljuk, nem vihető gyermekek, idősek, más háziállatok mellé.
Mindezen persze segíthetne egy határozott, aktív életmódot élő, szó szerint erőskezű (30 kg-os kutyát megtartani képes) gazdi, aki tapasztalatai birtokában nevelné Fantát, látogatná vele a kutyaiskolát.

Ha szereted a pöttyösöket és a kihívásokat, Fantát neked találták ki. Gyere és ismerkedj meg vele!

Fanta története, leírása elérhető adatlapján: http://dalmatamentes.hu/portfolio/fanta/
Érdeklődni: kapcsolat@dalmatamentes.hu (Fanta)

Köszönjük a megosztásokat is!

Dalmata Mentés

Fanta

Fanta


2019.04.17. Fanta fotózáson járt – továbbra is az igazira vár!

Fotós önkéntesünk nemrég meglátogatta Fantát, a kellemes koratavaszi napon csodálatos képek születtek a pöttyös fiúról! Bízunk benne, hogy bő egy év várakozás után végre valaki komolyan felfigyel rá, és kész szembenézni a kihívással, melyet örökbefogadása tartogathat.

Fanta rendkívül emberbarát, kedves kutya, igéző kék szemei sokak érdeklődését felkeltették már: második kutyának, kisgyermekek, unokák vagy macska mellé már vitték is volna, de mi nem adhattuk őt. Leírásában is hangsúlyozzuk, hogy kizárólag egyedüli kutyának ajánljuk, gyermekek, más háziállatok mellé biztonsággal nem költözhet.
Fanta karácsonyi ajándék volt, a cuki kölyökkutyával azonban nem tudtak megfelelően foglalkozni: a szocializáció teljes hiánya miatt nem tanult meg fajtársaival kommunikálni, ismeretlen helyzetben hajlamos az agresszióhoz, mint megoldási kulcshoz folyamodni. Emiatt csak szájkosárban sétáltatható.

Igen, tudjuk, hogy nem lesz egyszerű olyan elszánt gazdit találni neki, aki elvinné kutyaiskolába, hogy szakértő segítséggel fokozatosan elsajátíthassa a kutyaviselkedés jó oldalát is. Szerencsére az embereket nagyon szereti, imádja, ha a pocakját vakargatják és örömmel osztogatja a puszikat is.
Nem, nem mondjuk, hogy álomkutya, de idővel az lehet belőle, a megfelelő gazdi kezében. Könnyű a képei alapján szerelembe esni vele, ám Fanta elhivatottságot és türelmet igényel.

Kérjük, csak akkor jelentkezzetek Fantára, ha elolvastátok jellemzését honlapunkon. Köszönjük a megosztásokat is!

Fanta

Fanta

Fanta 2 éves, oltott, ivartalanított, mikrochipezett, kivizsgált, jó kiállású, nagy termetű kan dalmata. Lakásba és kertes házba egyaránt örökbe fogadható, utóbbi esetében házban bent lakással.

Érdeklődni: kapcsolat@dalmatamentes.hu (Fanta) – az érdeklődéseket első sorban bemutatkozó emailben várjuk! Kérjük olvassák el örökbefogadási rendszerünket webolalunkon: http://www.dalmatamentes.hu/
+36309040299

Története honlapunkon olvasható: http://www.dalmatamentes.hu/fanta
Több fotó: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/kanok/Fanta/

Dalmata Mentés

Fanta

Fanta


2018.10.04. Donnie és Fanta hírei

Meglátogattuk Fantát és Donniet. Elvittük Őket egy röpke 2 órás sétára a környéken. Mindketten teljes erőbedobással vágtak neki az útnak, alig tudtuk visszafogni a srácokat. Érezhető volt rajtuk a rengeteg le nem vezetett energia. Nagyon lelkesen szimatolgattak végig mindent az erdőben az utunk során, láthatóan élvezték a kalandot.

Az erdőből kiérve, egy nyugisabb részen tartottunk egy kis pihenőt, gyakoroltuk kicsit az ül-fekszik-marad vezényszavakat, játszottunk és készítettünk néhány fotót, majd indultunk vissza. A visszaúton már sokkal nyugodtabban jöttek a skacok, láb mellett és nem húztak annyira.
Ahogy lakott területre értünk és a kertéseken belül elkezdtek a helyi ebek ugatni, Donnie újra felpörgött és csatlakozott a csaholók táborához.

Fanta változatlanul rajong az emberekért, bújik, ölbe mászik, csak hogy begyűjtsön egy kis simit, vagy kioszthasson néhány puszit. Donnie is örömmel barátkozik, de a környezetében zajló események, zajok, szagok is könnyedén lekötik a figyelmét.

Fanta

Fanta

Amennyiben felkeltette érdeklődésedet valamelyik gazdikeresőnk, olvasd el történetét honlapunkon:

Érdeklődni: kapcsolat@dalmatamentes.hu (Fanta, Donnie)

Dalmata Mentés

2018.09.05. Meglátogattuk Donniet és Fantát!

Elvittük őket kirándulni a közeli erdőbe. Az augusztusi hőség ellenére mindkét kutya nagyon élvezte a barangolást a hűs lombok között.
Fanta kifejezetten igényli az emberek társaságát, imádja, ha foglalkoznak vele és simogatják. Donnie kevésbé emberközpontú, sokkal inkább leköti a különböző, új ingerek felfedezése.
Mindkét kutya napi szintű, rendszeres sétáltatást igényel, amely mozgásigényüknek megfelel.

Már nagyon várnak egy otthonra, ahol igazi családtagként tekintenek rájuk:
– Fanta: http://dalmatamentes.hu/fanta/
– Donnie: http://dalmatamentes.hu/donnie/

Érdeklődni: kapcsolat@dalmatamentes.hu (Fanta, Donnie)

Találkozunk a vasárnapi Ebugatta Pikniken, Gödöllőn!

Dalmata Mentés

2018.08.02. GAZDÁT KERES FANTA – 1,5 éves energikus dalmata kan! Fanta már több, mint 7 hónapja várja új gazdáját Egyesületünk gondozásában.

Fanta nagyon aktív, sportos; kissé hebrencs, de tanulékony. Felnőttekkel szemben érdeklődő, keresi a figyelmet, ezért a számára ideális gazdi rengeteget foglalkozik vele, tanítja és a hatalmas mozgásigényét rendszeresen kielégíti. Lakásban és kertben egyaránt jól érzi magát, azonban más kutyákkal szembeni agresszív viselkedése miatt kizárólag egyedüli kutyaként tartható, illetve gyermekek mellé sem ideális társ.

Fanta

Fanta

Fanta egy sajnálatos karácsonyi ajándékozás “áldozata”, idős gazdái nem bírtak vele, így új gazdit kerestek számára, ahol szintén nem maradhatott, a már ott lévő kutyussal való összeférhetetlensége miatt. Most végleges, felelős gazdit keresünk számára, aki megmutatja Fantának, milyen az igazi boldog családi élet.

Fanta nagyobb termetű, hebrencs, határozott nevelésre szoruló kutya, aki nagyon igényli a hozzáértő foglalkozást, ebben a kutyaiskola sokat segíthet, egy célirányos képzés erősen ajánlott számára. Emberekkel végtelenül kedves, bújós, igényli a társaságukat, de sokszor túlzásba viszi szeretete kinyilvánítását. Nagyon vágyik egy biztos pontra, az emberre, aki foglalkozik vele és kordában tartja heves természetét, egyben lehetőséget kapva arra, hogy feltétel nélkül szerethesse gazdáját.

Fanta és Donnie

Fanta és Donnie

Fanta rendkívül energikus, pörgős kutya, akinél szükséges a rendszeres lemozgatás, futkározás, játék és foglalkozás. Örömmel lenne leendő gazdija kirándulótársa. Apportos kutya, a labdát, botot, bármi eldobható játékot lelkesen és fáradhatatlanul visszahoz, kézbe adja vissza, hogy újra rohanhasson utána. Más kutyákkal jelenleg agresszív viselkedést tanúsít, megfelelő szocializációhoz rendszeres kutyaiskolai foglalkozást igényel. Erős kezű, határozott gazdit keresünk számára, kutyás tapasztalat előny!

Fanta

Fanta

Fanta 1,5 éves, oltott, ivartalanított, mikrochipezett, kivizsgált, jó kiállású, nagy termetű kan dalmata. Lakásba és kertes házba egyaránt örökbe fogadható, utóbbi esetében házban bent lakással.

Érdeklődni: kapcsolat@dalmatamentes.hu (Fanta) – az érdeklődéseket első sorban bemutatkozó emailben várjuk! Kérjük olvassák el örökbefogadási rendszerünket webolalunkon: http://www.dalmatamentes.hu/
06303457051, 06208066919

Története honlapunkon olvasható: http://www.dalmatamentes.hu/fanta
Több fotó: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/kanok/Fanta/ és a Flickr.com oldalon.

Dalmata Mentés

 

2018.03.22. Gazdát keres Fanta – 1,5 éves energikus dalmata kan!

Fanta, a fiatal, energikus kan már több, mint 3 hónapja várja új gazdáját Egyesületünk gondozásában.
Fanta egy sajnálatos karácsonyi ajándékozás “áldozata”, idős gazdái nem bírtak vele, így új gazdit kerestek számára, ahol szintén nem maradhatott, a már ott lévő kutyussal való összférhetetlensége miatt.

Fanta

Fanta

Most végleges, felelős gazdit keresünk számára, aki megmutatja Fantának, milyen az igazi boldog családi élet.
Fanta nagyobb termetű, hebrencs, határozott nevelésre szoruló kutya, aki nagyon igényli a hozzáértő foglalkozást, ebben a kutyaiskola sokat segíthet, egy célirányos képzés erősen ajánlott számára. Emberekkel végtelenül kedves, bújós, igényli a társaságukat, de sokszor túlzásba viszi szeretete kinyilvánítását. Nagyon vágyik egy biztos pontra, az emberre, aki foglalkozik vele és kordában tartja heves természetét, egyben lehetőséget kapva arra, hogy feltétel nélkül szerethesse gazdáját.

Fanta rendkívül energikus, pörgős kutya, akinél szükséges a rendszeres lemozgatás, futkározás, játék és foglalkozás. Örömmel lenne leendő gazdija kirándulótársa. Apportos kutya, a labdát, botot, bármi eldobható játékot lelkesen és fáradhatatlanul visszahoz, kézbe adja vissza, hogy újra rohanhasson utána. Gyerekekkel is barátságos, de heves természete miatt inkább nagyobb gyerek(ek) mellé lenne ideális választás.
Más kutyákkal jelenleg problémásan viselkedik, dolgozunk rajta, hogy viselkedése normális mederbe terelődjön, megfelelő szocializációt tanuljon. Méretben hozzá illő, kiegyensúlyozott, határozott fellépésű kutyával összeszoktatható, kistestű, idősebb és félős kutyák, más kisállatok mellé nem ajánljuk. Erős kezű, határozott gazdit keresünk számára, kutyás tapasztalat előny!

Fanta 1,5 éves, oltott, ivartalanított, mikrochipezett, kivizsgált, jó kiállású, nagy termetű kan dalmata. Lakásba és kertes házba egyaránt örökbe fogadható, utóbbi esetében házban bent lakással.
Érdeklődni: kapcsolat@dalmatamentes.hu (Fanta) – az érdeklődéseket első sorban bemutatkozó emailben várjuk!
Kérjük olvassák el örökbefogadási rendszerünket webolalunkon: http://www.dalmatamentes.hu/
06303457051, 06208066919

Története honlapunkon olvasható:http://www.dalmatamentes.hu/fanta
Több fotó: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/kanok/Fanta/

Dalmata Mentés

2018.01.23. Ideiglenes befogadót keres Fanta, 1 éves energikus kan dalmata!

Kutyás tapasztalattal rendelkező ideiglenes befogadót keresünk Fanta, a nagyon fiatal és neveletlen dalmata kan számára, amíg véglegesen megtaláljuk számára a neki való családot.

Fanta egy nagyra nőtt, energikus kamasz, akire ráfér a következetes nevelés és ehhez több figyelemre lenne szüksége, mint amennyi most a kutyapanzióban a falkában jut neki. Gazdásításához elengedhetetlen lenne, hogy még némi jómodort szedjen magára, ebben várjuk nagyon ideiglenes befogadó jelentkezését elsődlegesen Budapestről és környékéről!
További segítség lenne Fanta számára egy kiegyensúlyozott, méretben hozzá passzoló, jó természetű kutyatárs, akitől elleshetné a boldog de fegyelmezett viselkedést, azonban kisebb termetű ebek, macskák vagy más állatok mellé egyelőre nem adható.

Fanta

Fanta

Fanta oltott, egészséges, féreghajtott, ivartalanított 1 éves kan dalmata. Emberekkel végtelenül barátságos, bújós, szeretetre vágyik, de emellett következetes nevelésre lenne égetően szüksége!
Ha úgy érzed elbírnál vele és jó mederbe tudnád terelni Fanta habitusát kérjük jelentkezz, az ellátását biztosítjuk, a végleges gazdáját továbbra is keressük amíg vigyázol rá és kupálgatod, az ideiglenes befogadás részleteit előre megbeszéljük és szerződésbe foglaljuk.
Várjuk jelentkezésed a kapcsolat@dalmatamentes.hu email címünkre “Fanta ideiglenes” megjelöléssel!

Fanta története: http://dalmatamentes.hu/portfolio/fanta/
Bővebb info: http://dalmatamentes.hu/lang/hu/ideiglenes-befogadas/

Dalmata Mentés

 

2018.01.08. Fanta gazdit keres! 

Pár hete került gondozásunkba Fanta, a fiatal energikus kan. Az eltelt idő alatt megtörtént az ivartalanítása, teljes kivizsgálása és most már megismertük annyira a jellemét is, hogy gazdikereső státuszba léphetett.
Fanta egy sajnálatos karácsonyi ajándékozás “áldozata”, idős gazdái nem bírtak vele, így új gazdit kerestek számára, ahol szintén nem maradhatott, a már ott lévő kutyussal való összférhetetlensége miatt.

Most végleges, felelős gazdit szeretnénk számára, aki megmutatja Fantának, milyen egy falka tagjának lenni.

Fanta

Fanta

Nevelése igencsak hiányos, a leendő gazdi feladata lesz az alapszabályok felállítása és betartatása, ebben a kutyasuli sokat segíthet, egy képzés erősen ajánlott Fanta számára. Emberekkel végtelenül kedves, bújós, igényli a társaságukat. 

Rendkívül energikus, pörgős kutya, akinél szükséges a rendszeres lemozgatás, futkározás, játék és foglalkozás. Örömmel lenne leendő gazdija kirándulótársa. Gyerekekkel is barátságos, de heves természete miatt inkább nagyobb gyerek(ek) mellé lenne ideális választás.
A kutyákkal való viszonyán van még mit csiszolni, méretben hozzá illő kutyával összeszoktatható, kistestű kutyák és más kisállatok mellé nem javasoljuk. Erős kezű, határozott gazdit keresünk számára, kutyás tapasztalat előny!

Fanta

Fanta

Fanta 1 éves, oltott, ivartalanított, mikrochipezett, kivizsgált, jó kiállású, nagy termetű kan dalmata. Lakásba és kertes házba egyaránt örökbe fogadható, utóbbi esetében házban bent lakással.
Érdeklődni: kapcsolat@dalmatamentes.hu (Fanta) – az érdeklődéseket első sorban bemutatkozó emailben várjuk!
Kérjük olvassák el örökbefogadási rendszerünket webolalunkon: http://www.dalmatamentes.hu/
06303457051, 06208066919, 06208066923

Története honlapunkon olvasható:http://www.dalmatamentes.hu/fanta
Több fotó: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/kanok/Fanta/

Dalmata Mentés

2018.01.04. Fantával állatorvosnál jártunk

Az ünnepek alatt Fantával kétszer is állatorvosnál jártunk. Gazdája lemondó nyilatkozata alapján ellenőriztettük és átirattuk a chipjét, átesett egy általános kivizsgáláson és megcsináltattuk a szív-és bőrféreg tesztjét, amely szerencsére negatív lett. A kutya jó egészségi állapotnak örvend.

Ezt követően az ivartalanítása is megtörtént, már nagyon ideje volt, az első állatorvosi vizitünkön az orrán látható betadine már nyiladozó férfiasságának ékes jelei, ugyanis egy visító kóborkutyát elég csúnyán megtépett, a bunyót ő sem úszta meg szárazon. Piszkálgatja is a többieket befogadójánál, erre a viselkedésre semmi szükség egy családi kedvencnek szánt, alapvetően nagyon kedves és jóindulatú kutyánál, a tomboló hormonok kibontakozásának gátat vetettünk, nevelése gondos, értő kezek alatt folytatódik.

Fanta nagyon szereti az embereket, csóvál, kéri a simit, a többi kutyához viszonyulásán van még mit javítani, ezen vagyunk. Híreit folyamatosan megosztjuk, hamarosan gazdikereső lesz.
Köszönjük szépen az önkéntes fuvar segítséget Tamásnak és Ernőnek!

Fanta története: http://dalmatamentes.hu/portfolio/fanta/,
http://dalmatamentes.hu/forum/viewtopic.php?f=7&t=1161
fotók: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/kanok/Fanta

Dalmata Mentés

2017.12.19. Fanta, karácsonyra dalmata – NE ajándékozz állatot! 

Gondozásunkba került Fanta, a fiatal dalmata kan. Története sajnos nagyon tipikus, kérjük olvassátok figyelmesen és jegyezze meg mindenki: élő állatot nem adunk ajándékba, a kutya egyáltalán nem jó ötlet a karácsonyfa alá, maximum ha játék plüssállatról van szó!

Fanta eddigi életének története tele van jóindulatú, de sajnos meggondolatlan szereplőkkel, kérjük mellőzzétek az ítélkezést, ez a helyzeten már nem változtat, bízunk benne, hogy azzal, hogy megosztjuk, mások előre tanulnak példájából.

Fanta

Fanta

Múlt héten érkezett egyesületünkhöz a segítség kérés, egy budapesti hölgy keresett meg minket, hogy egy hete befogadott egy fiatal (ivaros) kan dalmatát saját, fél éves (ivaros) szuka dalmatája mellé, lakótelepi albérletbe. A két kutya nem jön ki egymással, a szukája folyamatosan támadja a kant, nem bír velük, a két kutya fellármázza az egész házat, körbepisilték az egész lakást. Elkezdtek aggódni a szomszédok türelme miatt. Menhelyre nem akarta beadni, ezért keresett meg minket.

Vettük a segítségkérést és elkezdtünk megoldásokat keresni (szombat este!), ami nyilvánvalóan nem megy azonnal, menhelyünk nincs, de amúgy akinek van, annak sem állnak üresen a kenneljei, sőt!
Másnap (vasárnap) kora reggel már egy sms fogadott minket az egyesületi telefonon, hogy azonnal vigyük el a kutyát (hová is?), majd két órával később már azt mondták a telefonban, hogy megoldották a helyzetet és odaígérték “vidékre egy ismerősnek” egy másik ivaros fél éves szuka mellé, hogy majd pároztassák őket később (szaporítsák). 

Fanta

Fanta

Ez egy “roppant felelős” megoldásnak tűnt annak tudatában, hogy Fanta nem jött ki a hölgy fél éves szukájával sem, a kutya mindkét szeme kék (génhiba!!!), törzskönyve nincs, ahogyan betegségekre szűrt szüleiről sem tudunk, így ő maga nem minősül tenyésztésre alkalmas állatnak. Lépnünk kellett. Azonnal. A fajta és ennek a kutyának az érdekében!

A chip azonosító alapján felvettük a kapcsolatot a kutya eredeti gazdájával, aki írásos beleegyezését adta, hogy átvehetjük a kutyát, hogy felelős, gondoskodó gazdát találjunk számára. Annak megakadályozására, hogy a megígért “szuper helyre” kerüljön, egyik tagunk eldobva minden hétvégi munkáját és teendőjét elment érte, a panzióban helyet szorítottak nekünk kis logisztikai szervezést követően.

Mindeközben kiderült Fanta egy éves életének rövid története, miután beszéltünk a tulajdonosaival. Szeretnénk leszögezni, hogy teljesen jóindulatú, jó szándékú, a kutyának abszolút jót akaró és együttműködő emberekről van szó.
Aggódó, aktív, sokat dolgozó nyugdíjasok, akik tavaly kapták az akkor kölyök Fanta kutyát karácsonyra. Nem volt jó ötlet az ajándékozótól. Élő állatot nem szabad ajándékba adni!!

Fanta

Fanta

Fanta felcseperedett, és bizony ahogy egy rendes dalmata, nagyon aktív, emberközpontú, sok foglalkozást igénylő nagy termetű, erős kutya lett belőle. Igen, a kis cukeszmukesz pöttyös kölykökből mind ez lesz! Felnőnek! 

Sajnálatos módon gazdái nagyon sokat vannak távol otthonról, messzire járnak dolgozni nap mint nap, nem tudtak eleget foglalkozni a kutyával. Fanta unalmában kicsit rendezgette a kertet, és kárt tett az otthon maradt autóban is. Érthető okból viselkedett így. Éppen azért, mert gazdái szerették Fantát, megoldásnak azt látták, ha keresnek neki másik helyet, olyan gazdát, aki több időt tud vele tölteni, foglalkozni. Meghirdették és a fent említett budapesti hölgy fogadta be a saját kölyök kutyája mellé, vitte haza albérletbe elég meggondolatlanul, amire hamar rá is ébredt.

Fanta

Fanta

Az eredeti tulajdonos nyugdíjas pár nagyon röstelli a dolgot, még ők érezték magukat rettenetesen rosszul amiatt, hogy így alakult a dolog. Többször beszéltünk velük, így megtudtuk, hogy saját előző kutyáiktól sosem váltak meg, mind családtagként éltek velük, szép kort ért meg minden állatuk, felelős tisztességes emberek. Sajnos az ajándékba kapott kutya nem az ő döntésük volt, de próbálták legjobb szándékkal megoldani a kialakult helyzetet. Egyesületünkkel maradéktalanul és hatékonyan együttműködnek, tartjuk velük a kapcsolatot, nyomon követik a kutya sorsát, akiért most már mi tartozunk felelősséggel.

Fanta már biztonságban van, kutyakiképzőnél helyeztük el panzióban, nem került menhelyre, sem szaporítók kezére, és még ki tudja hány kézen keresztül váltott volna gazdát fiatalon, önhibáján kívül. Az első napokban nagyon meg volt szeppenve, de minket nem lehet könnyen átverni, láttunk már ilyet. Egy hét elteltével már nyiladozik is a kis csipája, egyre pofátlanabb, bizony elkezdte piszkálni a többi kutya közül a megadóbbakat, kezd kibontakozni a felnőtté váló ivaros dalmata énje. Mindazonáltal nagyon kedves, bújós, keresi az emberek társaságát, a simogatást, szóval jó kutya lesz belőle, csak elfér nála egy kis szocializáció és nevelés, ami előéletét tekintve érhető. Most már hozzáértő, jó kezekben van.

Fanta

Fanta

A héten megyünk vele az állatorvoshoz is. Oltási könyvvel vettük át, de azért kivizsgáltatjuk, mint minden mentvényünket.

Fanta egyelőre nem keres gazdát, még szükség van kis időre, hogy jobban kiismerjük őt és igazi jelleme alapján írhassuk meg gazdikereső hirdetését, így fogjuk csak megtudni, milyen körülményekkel rendelkező család lenne az ideális számára, ami neki a legmegfelelőbb és ahonnan nem kell többet tovább költöznie, hanem igazi családtag válhat belőle. Mint minden mentvényünket, őt is majd ismerkedés után lehet örökbe fogadni, ennek elérkeztét jelezni fogjuk.

Fanta további híreit megtaláljátok weboldalunkon, facebook oldalunkon és fórumunkon saját topicjában: http://dalmatamentes.hu/forum/viewtopic.php?f=7&t=1161

Fanta képei: http://gallery.site.hu/u/dalmatamentes/gazditkeres/kanok/Fanta/

A tanulság pedig az, hogy Ne ajándékozz kutyát!, mert ez saját, átgondolt döntés kell, hogy legyen, óriási és hosszú távú (10-15 évre szóló) felelősség! Nem döntheted el más helyett, hogy vállal-e új családtagot!

Ne fogadj be ismeretlen kutyát hirtelen felindulásból! A kutya “veszélyes üzem” is lehet, és amint a fenti példa mutatja, jó szándékod ellenére hamar bajba kerülhetsz. A menhelyek tele vannak, befogadót találni nagyon nehéz, megfelelő jó gondos gazdát még nehezebb, időigényes feladat. Nem tudunk megoldani minden magánakciós, félresikerült “mentést” mi sem. Fantának most szerencséje volt, és hajszálon múlt, hogy nem így lett.

Járd inkább körbe a témát, tájékozódj a fajtáról, amit kiszemeltél, gondold át alaposan, hogy hosszú távon ki tudod-e elégíteni az adott kutya igényeit, jó lesz-e ez mindenkinek…. a kutyának, a családodnak, a környezetednek, egy évre, kettőre, ötre, tízre…. kölyökként rágni, rombolni fog, idősnek egészségügyi gondjai lehetnek és támogatnod kell, sokba fog kerülni az állatorvos – tudod-e ezt vállalni? Ha segíteni szeretnél egy bajba jutott állaton, ismerd meg a konkrét ebet, szánd rá az idődet, mert az ő egész életére hozol döntést!

Dalmata Mentés

Categories: